2008. április 8., kedd

Túra: Salgó és Somoskő vára

Ezen a gyönyörű tavaszi napon először felkerestük a tatárjárást követően épített Somoskő várát. Parkosított környezete miatt is kellemes kirándulóhely. A várból szép kilátás nyílik a Mátrára, északon pedig a Tátra havas csúcsait is megpillanthattuk. A vár felújított tornya különleges formájú tetővel fedett, amely nagyon megnyerte a tetszésünket. 

A többi képet itt nézheti meg
A falakat bazaltból emelték, felhasználták alapzatul a vulkánkitörés megszilárdult sokszögű oszlopait. A vár körüli séta során megcsodálhattuk a bazalt orgonasípokat, melyek Európában is egyedülállóak. Következő állomásunk a Salgótarjántól nem messze eső Salgó vára volt, mely szintén a XIII. században épült. Birtokolta a huszita Griska majd Mátyás király serege foglalta el. Mindhiába azonban az erős falak, ha az őrség nyúlszívű! 1554 egyik ködös őszi reggelén a várbeliek riadtan látták a szomszédos hegytetőről feléjük irányuló óriási ágyú körvonalait. Már jött is hozzájuk a törökök követe, hírül hozva, hogy Kara Hamza szécsényi bég hatalmas ágyújával szétlöveti a várat, hacsak fel nem adják, mert akkor szabad elvonulást biztosít nekik. A megriadt védők az első szóra feladták a várat, majd elhűlve látták, hogy az a bizonyos ágyú egy kerekekre rakott vastag fatörzs volt mindössze. A furfangos „pogány” így jutott Salgó várának birtokába. A török időket követően a vár védelmi jellege csökkent. Petőfi útinaplójában gyönyörűen fogalmaz: "Talán nem volt Magyarországban vár, mely oly közeli szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem romjainak legfelsõ csúcsán: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt."

Aki teheti, válassza úticélul ezeket a helyeket, jó szívvel ajánljuk.