2007. június 11., hétfő

Sörös csirke grillen

És tegyük hozzá, hogy chimmichurrival. Étvágygerjesztőnek néhány kép.

Először is vegyünk egy szép nagy csirkét amit a következő száraz páccal jól dörzsüljünk be kívül-belül.

Száraz pác:
  • 3 evőkanál barna cukor
  • 3 evőkanál pirospaprika
  • 3 evőkanál őrölt bors
  • 3 evőkanál só
  • 2 kávéskanál fokhagyma por
  • 2 kávéskanál vöröshagyma por


A fentieket keverjük össze, bontsunk fel egy doboz sört (a kis dobozos jobb, de a nagy is megfelel) majd igyuk meg a felét. Mondom a FELÉT! A csirke bedörzsölése után megmaradt pácot öntsük bele a sörösdobozba (amiben még van sör!). A sörösdobozt tekerjük be alufóliával. Ez egyesek szerint el is maradhat, míg mások esküsznek rá, hogy a dobozról leégő festék gőze nem tesz jót se nekünk, se a csirkének. Szóval én be szoktam tekerni. Ezután a sörösdobozt nyomjuk fel a csirke fenekébe (elnézést ezt nem tudtam másképp leírni) úgy, hogy a csirke szépen rá tudjon ülni, miközben a két lábára is támaszkodik. Itt vannak a képek, úgy könnyebb elképzelni.
Knédli Vendégház

Szükségünk van még egy nagyobb gömbgrillre aminek teteje is van. A csirkét indirekt módon sütjük majd. De mi is az az indirekt sütés? NEM a magyar "pörköljünk alá jól a faszénnel azután hadd szenesedjen" típusú eljárás. A faszenet (sokkal jobb a brikett!) rendezzük el a grill két átellenes fala mellett, középre pedig tegyünk egy alumínium tálcát. Ezen fog üldögélni csirkénk. Tehát brikett csak a tálcánk két oldala mentén van. Ügyeljünk arra, hogy amikor a csirkét beletesszük a grillbe, akkor le tudjuk zárni a tetővel! Tehát a csirkének elég mélyen kell lennie. Én a biztonság kedvéért még hosszabb hústűkkel is ki szoktam támasztani a csirkét, ahogy az a képeken is látható.

Ezzel az előkészületeket be is fejeztük, gyújtsuk be a brikettet és amikor hamuszürke, akkor tegyük a grillbe a csirkét. Zárjuk be a tetőt és kis légadagolás mellett, alacsony hőmérsékleten süssük kb. 2 - 3 órán át. Időnként tegyünk a grillbe 3-4 szem brikettet. Ezt "nyersen" is meg lehet tenni, bár sokkal jobb ha van brikett/faszén gyújtónk, amiben előízzíthatjuk a brikettet. A Weber-nek van ilyen előízzítója, ha valakit érdekel. Tehát ez nem gyorsétkeztetés! Ellenben az eredmény páratlan.

Miközben sül a csirke elkészíthetjük a chimmichurrit is. Dél-Amerikában mindenhez ami sült ezt a szószt kínálják(többek között). Leginkább természetesen grillezett húsokhoz, de a csirkénkhez is kitűnő lesz.

Chimmichurri

  • 1 nagyobb hagyma apróra vágva
  • 1 kaliforniai paprika apróra vágva
  • 4 gerezd foghagyma áttörve
  • 1/2 bokréta petrezselyem egészen apróra vágva
  • 1 dl vörös borecet
  • 1 dl jó minőségű oliva olaj
  • 1 evőkanál szárított oregánó
  • 1/2 evőkanál piros paprika
  • 1 teáskanál őrölt bors
  • Kevés babérlevél
A fentieket úgy keverjük össze, hogy a borecet és olivaolaj ellepje a többi összetevőt. Legjobb, ha fogyasztás előtt egy nappal készül és a hűtőben érnek össze az ízek. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor is rakjuk hűtőbe fogyasztás előtt legalább két órával.

A csirkét tört burgonyával és a chimmichurrival tálaljuk. Ideális kerti összejövetek megkoronázására. Mivel a csirke elég hosszú idő alatt készül el az egyre jobban korgó gyomrok csillapítására ajánlani tudom a sopszka salátát. De az már egy másik történet.